A pénz ára - mivel fizetsz a jólétért?

A pénzügyi tudatosság szerteágazó és mindannyiunk számára létfontosságú téma, mégis, ha a gyakorlatra kerül a sor, hajlamosak vagyunk elsiklani még a saját elveink felett is. Hol folyik el a pénz, mit kell mérlegelnünk, és hogyan vethetünk mégis gátat a felesleges költésnek? Erről szeretnék most néhány gyakorlati tanácsot megosztani.

Mik a céljaid - a pénzen túl?

Rendszeresen tartok előadásokat vállalkozóknak, és azt vettem észre, ezeknek az embereknek az átlagnál jóval magasabb a kockázattűrő képessége, sokkal dinamikusabban élik az életüket, és jellemzően van bennük egy segítő, változtatni vágyó szándék az őket körülvevő világ felé. Tehát a pénzre nem célként tekintenek, nem a halmozásban lelik örömüket, hanem abban, ha a pénzzel - mint eszközzel - pozitív változásokat érhetnek el.

Ha (leendő) vállalkozó vagy, valószínűleg benned is motoszkál egy ilyen szándék, azonban be kell látnunk, ha jobbá szeretnénk tenni a világot, először meg kell szabadulnunk attól a nyomástól, amit a mindennapi létfenntartás jelent: a lakbér, rezsi, adók terhe, a betevőre és ruházkodásra költött összeg, és egy sor egyéb tétel, aminek jelentősége eltörpülni látszik világmegváltó céljaink mellett, mégis, életünk nagy része erre a kényszerű pénztermelésre megy rá. Úgy gondolom, ha tényleg tenni szeretnénk azért, hogy a világ egy jobb hellyé váljon, kötelességünk annyi pénzt keresni, hogy megszabaduljunk ettől a tehertől és fontosabb ügyek szolgálatába állíthassuk a vagyonunkat.

Mi a különbség a harminc és a kilencven napos pénz között?

Képzeljük el azt az állapotot, amikor a hónap első napján felébredve nem azon kezdünk el agyalni, hogy mit kell aznap kifizetnünk, és mégis miből. A számlánkról automatikusan levonódik minden kifizetendő összeg, mi pedig aznap is arra koncentrálhatsz, amire mindig is szerettünk volna: a világot jobbító ötleteink, fejlesztéseink megvalósítására. Jól hangzik, igaz?

Ehelyett hogy fest most az időbeosztásunk? Egy teljesen átlagos példával élve: havi húsz munkanapból tízet eltöltünk azzal, hogy életben tartsuk a testünk: legyen mit ennünk és legyen fedél a fejünk felett. Dolgozunk például öt napot azért, hogy emeljük az életszínvonalunkat: legyen pénz nyaralásra, egy jobb kocsira, és némi szórakozásra, mert ha már ennyit melóztunk, megérdemeljük. És marad még néhány napunk arra, amiért tulajdonképpen az egészet csináljuk. Ez áll a sor legvégén, hiszen a létfenntartás még a világmegváltással szemben is prioritást élvez.

Nyugalmat tulajdonképpen csak a kilencven napos pénz hoz. A képlet egyszerű: megkapod a fizetésed hó elején, kifizeted a szükségest, költesz valamennyit a hónapban, majd ami a fizetésedből marad, jövő hónaptól elkezd tartalékot képezni a számládon. Ezt nevezzük harminc napos pénznek. Az anyagi biztonság a kilencven napos pénztől kezdődik - amikor tudod, hogy jöhet bármilyen hirtelen kiadás, hosszú betegség, vagy egyéb, pénzkeresetet gátló tényező, de a megszokott életszínvonaladat akkor is fenn tudod tartani még három hónapig, amíg lábra állsz. A kilencven napos pénzig hosszú az út, de hidd el: egész más úgy felkelni, hogy tudod, ott van a számládon.

A félretett luxus: lehetőséghalmaz

Amikor pénzről beszélgetek emberekkel, meg szoktam kérdezni, ők miről hajlandóak lemondani egy-egy céljukért? És furcsa, hányan érvelnek a százezres fenntartási költségű autó mellett azzal, hogy nem tudnák elképzelni nélküle az életüket.

Te elgondolkoztál már azon, milyen árat fizetsz a jelenlegi életedért, és azokért a dolgokért, amikről kényelmi okokból nem tudsz lemondani? Mi az, amit feláldoztál eddig, és mit vagy még hajlandó feláldozni azért, hogy elérd a kitűzött céljaidat? Egyáltalán: mik azok a céljaid, amik minden órában a szemed előtt lebegnek? Lehet, hogy szeretnél építeni egy iskolát Afrikában, vagy szeretnéd, hogy nyugdíjas korodban ne kelljen a napi betevő vagy a havi rezsiköltség miatt aggódnod, esetleg a gyerekeidet szeretnéd támogatni a félretett pénzzel. Hajlandó vagy évekre lemondani bizonyos dolgokról, hogy anyagilag egyenesbe jöjj és elérd ezeket a célokat?

A megspórolt pénzt én lehetőséghalmaznak hívom. A takarékosság és önmérséklet az egyetlen útja, hogy egyszer eljussunk arra a pontra, amikor már nem kell az anyagiakkal törődnünk. Amikor kitűztem ezt a célt, tudtuk, másfél évig meglehetősen szűkös viszonyok közt fogunk élni a családommal. De ha az ember tudja, mit miért csinál, és képes meghúzni a féket, óriási lehetőséghalmazzal lesz gazdagabb.

Sokan vannak, akik beleragadtak egy állapotba, és teljesen elképzelhetetlennek tartják, hogy a néhány százezres fizetésük egyszer milliósra nőjön. Ezért aztán - mert úgyis mindegy - minden nap megesznek négy tábla csokit, elszívnak két doboz cigit, vagy hetente elmennek színházba, hogy kipihenjék a hajtást. Ez mind rendjén van: az embernek el kell tudnia dönteni, mi a fontos számára, ugyanakkor azzal is tisztában kell lennie, hogy mi az ára annak, amit most megenged magának.

Tegyük fel, egész évben keményen melóztál, ezért úgy döntesz, karácsonyra megérdemled az új, félmilliós tévét. Ennek a kijelentésnek az ára például havi százezer forint, amit a gyereked kapna tíz év múlva, ha ugyanezt az összeget most befektetnéd. Ára van annak is, ha 4-5 év múlva kilencven napos pénzzel a számládon szeretnél ébredni. Csak nem mindegy, hogy mivel fizetsz érte. És az sem mindegy, hogy mikor hozod meg a döntést: ha nyolcvan évesen döbbensz rá, hogy végigdolgoztál egy életet, de nem élsz meg a nyugdíjadból, jóval nehezebb lesz változtatni, mintha tizennyolc évesen gondolnál ugyanerre. Lépni sosem késő, de egy jó időzítéssel jócskán megnövelhetjük az esélyeinket.

Teljesen mindegy, mennyi pénzt keresel. A feladat az, hogy a bevételek és kiadások közti különbséget növeld - értelemszerűen nem a kiadások szaporításával. Ha keresel 10 egységnyi pénzt, akkor előbb költs el belőle 9,8-at, aztán 9-et, majd 6-ot, és így tovább. Mindegy, hogy mennyit keresel: ha havi ötmillió forint a bevételed, és ötmilliót költesz, semmivel sem jobb (a befektetések szempontjából), mintha kétszázezret keresnél, és azt költenéd el.

Az ajtó nem lesz mindig nyitva

A pénzzel kapcsolatban van egy fontos alaptétel: a legtöbb gazdag ember azért gazdag, mert gazdag családba született. A szegények pedig ugyanezért szegények - a felmenőik is azok voltak. A világ így működik. Miért más mégis az a korszak, amibe mi beleszülettünk? Mert lehetőségünk van a szintek között kiskapukat találni. Ha ötszáz évvel ezelőtt megszületett valaki egy kétszáz fős faluban, kénytelen volt beérni egy leszűkült élettel: nagyjából nulla százalék eséllyel lett belőle például császár.

Ehhez képest nekünk rengeteg esélyünk van arra, hogy kitörjünk az “örökölt” életterünkből és nagy dolgokat vigyünk véghez, de én úgy gondolom, ez a korszak nem tart örökké. Ha másért nem, a gyerekeink miatt kell most átlépnünk a nyitott ajtón, hogy ők, és az ő leszármazottaik már egy egészen más színvonalon élhessenek akkor is, ha közben fordul a világ és bezárul a lehetőségek kapuja. Mi pedig örüljünk neki, hogy ma élünk, mert rengeteg lehetőségünk van fejlődni.